2012. október 22., hétfő

A pápai liturgikus öltözékek és tárgyak a hagyományos litugiában

A hagyományos katolikus liturgia a pápai öltözetek és tárgyak páratlan gazdagságát használta.


A képen fentről lefelé:
1. balra: "mitra preciosa"-  a drágaköves püspöksüveg, melyet a pápa a mise egyes szakaszaiban használt, jobbra: a tiara, vagyis triregnum - a pápai hármas korona
2. a "mantum" - a pápai palást, mely a szokásosnál jóval hosszabb és betarta a trónszék lépcsőit is, így a pápa jóval magasabbnak tűnt, mint a körülötte állók
3. balra: a pápai stóla, majd jobb felé haladva, a kazula, a római stílusú miseruha, a kazula alatt a csipkés szegélyű alba, majd egymás felett a manipulus, alatta a subcinctorium, alatta pedig a pápa arannyal hímzet szövet cipője, melyet liturgikus alkalmakkor hordott, a jobb szélén pedig, mint egy összecsavart vitorla, a falda, egy hosszú, uszály- vagy szoknya-szerű darab, amely a trónon, illetve a hordszéken ülve eltakarta a pápa lábát, s elől-hátul külön uszály hordozóknak kellett vinnie
4. balra a pápai pallium, a pápai érseki méltóságát jelképező gyapjúszövetből készült vékony szalag, vörössel hímzett keresztekkel, a középen levő tárgy felismerhetetlen, jobbra a püspöki kesztyű
5. balra a pápai dalmatika, középen a fanon, jobbra a tunika. A dalmatika a diakónusok liturgikus öltözete, a tunika pedig az aldiakónusé, melyet ők a megfelelő liturgikus színben vastagabb szövetből hímzéssel a reverenda és az alba fölött viselnek, míg a püspökök, így Róma püspöke is, a megfelelő liturgikus színben, de jóval vékonyabb selyemszövetből varrva az alba felett és a kazula alatt visel, annak jelképeként, hogy a püspök valamennyi papi rendet felvette, a fanon pedig egy rövid körgallér, arannyal és vörössel csíkozva, melyet a pápa a miseruha felette, de a pallium alatt hord.

XII. Piusz a koronázása után áldást oszt a Szent Péter bazilika erkélyéről
A pápa miseruhában, rajta a csíkos fanon, felette a pápai pallium, kezén a főpapi kesztyű, fején a pápai hármas korona. A pápa balján és jobbján két bíboros diakónus dalmatikában, illetve tunikában (e két ruhadarab látszatra nagyon hasonlít egymásra és nehezen megkülönböztethető, fejükön mitra simplex, vagyis az egyszerű püspöksüveg, fehér selyemből. A pápa jelenlétében csak egyszerű mitrát lehet viselni. A pápa mögött balra és jobbra (a jobboldali alig látszik), a hatalmas strucctollas legyező, a flabellum, amelyet VI. Pál idejében hagytak el, pedig ősi darab, már az egyiptomi fáraók mellett is lehetett ilyeneket látni.


XII. Piusz a pápai hordszéken, a sedia gestattorián
A pápa koronában, a mantumot viseli, mögötte jobbra-balra a flabellum

XXIII. János pápa a lateráni bazilikában
A lateráni Szent János bazilika a pápa püspöki székesegyháza, ahol az "igazi" pápai trón áll. A pápa fején a mitra preciosa, a drágaköves püspöksüveg, rajta a mantum, a hosszú pápai palást

 Pápai nagymise XXIII. János idején
Fent: az úrfelmutatás a Szent Péter bazilika baldachinos főoltáránál.
Lent: a pápa a trónon

VI. Pál a II. Vatikáni Zsinaton
A mantum jóval magasabbnak, mintegy emberfelettinek mutatta a törékeny Montini pápát

 XII. Piusz a szixtuszi kápolnábanFején a mitra aurifrigata, az aranyszövetből készült hímzés nélküli mitra,
palástja alól kilóg a falda, a pápai uszály, melyet két pap tart

 Szent X. Piusz pápa a szixtuszi kápolna oltáránál
Miseruhája alól kilóg a falda, a pápai uszály, melyet egy karinges pap tart

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése